2025-ben országos szintű, egész éven át tartó programsorozat indult el a Freestyle FC és a Magyar Máltai Szeretetszolgálat együttműködésében. A cél egyértelmű volt: a sport erejével elérni és inspirálni a felzárkózó településeken (FETE) élő fiatalokat, élményalapú mozgásprogramokon keresztül. A foglalkozások nemcsak freestyle bemutatókból állnak, hanem aktív, bevonó foglalkozásokból is, ahol a gyerekek nem nézői, hanem résztvevői voltak az eseményeknek. A turné állomásain több száz hátrányos helyzetű fiatal kapcsolódott be a programba, akik számára a sport nem csupán mozgás, hanem sikerélmény és közösségi élmény is lett. A program célja az integrálás kihangsúlyozása és egy közös érzékenyítés, hogy mindannyian ugyan annyit érünk.
KÖZÖSEN ELÉRTÜNK
új település integálása
0
néző Youtube videón
0
meglátogatott település évente
0
STRATÉGIA
A freestyle futball és az influenszer értékünk eszközzé vált arra, hogy a fiatalok pozitív mintákkal találkozzanak, és megtapasztalják az elismerés élményét. A program során egyszerre integráljuk a legkisebbeket és a legnagyobbakat azzal, hogy a szintjüknek megfelelő és nehézségű gyakorlatokat kapják így mindenki a közösség, valamint a program fontos részének érezheti magát. Utunk során elengedhetetlen szerepet kap továbbá az önbizalom és a kitartás erősítése a gyerekekben, valamint átadni az üzenetet, hogy gyakorlással és elszántsággal bárki képes fejlődni. A program sikerére építve csapatunk 2026-ban is folytatja az országjáró turnét, azzal a hosszú távú céllal, hogy minél több településre eljuttassuk az élményfutball inspiráló világát. A kezdeményezés így nemcsak sportesemény, hanem társadalmi küldetés is lett.
100 LABDA ÉS
1 NEMES CÉL
Minden ott kezdődött hogy 2024 októberében kiosztottunk 100 focilabdát 10 hátrányos helyzetű településen, azért hogy felhívjuk a figyelmet a társadalmi felelősségvállalás és a jótékonykodás fontosságára egy Youtube videó keretében. A tartalom óriási sikert aratott, 127.000 organikus néző, rengeteg pozitív visszajelezés, és egy nagyobb együttműködés biztos alapja lett
ÉV KÖZÖSSÉGI SPORTESEMÉNYE
A Fete Országos Bajnoksága 2025-ben megnyerte az "Év közösségi sporteseménye-díjat", aminek aktív fellépői és részben szervezői is voltunk.
A SPORT ÉS FELZÁRKÓZÁS
A szervezők szerint a 2025-ös év bebizonyította, hogy a sport képes hidakat építeni különböző társadalmi közegek között. A Freestyle FC nem egyszeri bemutatókat tartott, hanem egész éves jelenléttel dolgozott azon, hogy valódi kapcsolat alakuljon ki a fiatalokkal és a helyi közösségekkel.
Szeretnél a projekt része lenni? Írj nekünk!
ELÉRHETŐSÉGÜNK
- FREESTYLE SOLUTION KFT.
- +36 20 3172 319
